Array ( [page] => satbau [p] => 0 [id] => 9 )
SAATBAU

A jövőorientált mezőgazdaság szolgálatában

Az osztrák tulajdonú SAATBAU LINZ egy a szokottnál téliesebb márciusi napon várta kereskedőpartnereit, hogy fajtaajánlataikat, technológiáikat megismertessék a hallgatósággal. Az előadások során egy a vártnál sokkal szélesebb, átfogóbb fajtaszortimentet mutattak be, amely a hazai viszonyok között is minden tekintetben megállja a helyét.

Három előadás alkotta a rendezvény gerincét. Először Hansjörg Schlichtner, az anyacég kelet-nyugat európai kereskedelmi vezetője mutatta be a cég hátterét, történetét, míg Joseph Schneider (meglehetősen jó magyarsággal) délkelet európai képviselő egészítette ki az elmondottakat.

A céget 1945-ben alapította 5 regionális felső-ausztriai vetőmagszövetség. Ugyanebben az évben burgonyanemesítési központot létesítettek Anzbergben, valamint gabona- és takarmánynövény nemesítői állomást Landesgut Otterbachban, Felső-Ausztria tartományban. A következő komolyabb változás 1950-ben történt, amikor a SAATBAU LINZ központi irányítása és ellenőrzése Linzbe került, 4 vetőmagátvevő és -feldolgozó kirendeltséggel. 1972-ben indult a hibridkukorica vetőmagtermelés Feldkirchen an der Donau-ban, valamint szárító- és vetőmag-feldolgozó üzemeket építettek. 1995-ben átvették a felső-ausztriai Gyógynövény-termesztési Szövetkezetet, ezzel elindult a cég a gyógy- és fűszernövény szektorban is. 2000-ben közös leányvállalatot alapítottak a PROBSTDORF SAATZUCHT céggel, itt koncentrálódik a két cég gabona-, olajos- és fehérjenövény nemesítői tevékenysége, miközben a kifejlesztett fajták forgalmazása egymástól függetlenül, az anyavállatok által történik.

Hazai vonatkozású dátum, hogy 2002-ben a Hungaroseed Kft. beolvadt a SAATBAU LINZ HUNGÁRIA Kft.-be, a fajták regisztrációja és magyarországi értékesítése így eredményesebben működött. 2005 ben speciális, 5600 tonna silókapacitású üzemet nyitottak magfűszerek, biovetőmagok és más árunövények számára Neuhofban, majd a következő évek számos európai országban új leányvállalatok alapításával teltek.
Jelenleg mintegy 3000 osztrák gazda a szövetkezet tagja és tulajdonosa. A szövetkezeti szerkezet szilárd alapot jelent, ami rugalmas, a kor igényeihez igazított, jövőorientált tevékenységet tesz lehetővé. A tagok bizalma, az elnökség és ügyvezetés szakértelme, döntésképessége, valamint az alkalmazottak motivációja és tudása – ezek a SAATBAU LINZteljesítőképességének alappillérei.

Az anyacég, a SAATBAU LINZ jelenleg 10 országban önálló leányvállalattal képviselteti magát, miközben ez egyben egész Európa egyik legszélesebb szántóföldi növényfaj- és fajtaválasztékával rendelkező konszernje. Közel 85 növényfaj 380 fajtájának vetőmagját kínálják a termelők részére.

A magyar piacon őszi búza fajtáik a legismertebbek, de a kiváló szója- és repcefajtáik is méltán vívtak ki elismerést maguknak. Az utóbbi években a saját hibridkukorica és napraforgó nemesítésük is jelentős lépésekben haladt előre. Ma már összcég-szinten több mint 800 000 zsák kukorica vetőmagot értékesítenek, de kínálatukban az alternatív és biovetőmagok is fontos szerepet játszanak. A magyarországi piacon fajtáik egy részét kizárólagos forgalmazási joggal rendelkező kereskedő cégeken, másik részét több kereskedő cégen keresztül kínálják.

https://www.saatbau.com/at/